Kao hozzátette: amikor Hszi Csin-ping kínai elnök a múlt héten telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, szintén abbéli reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok igazságosan bánik majd a kínai vállalatokkal.
A két ország közötti kereskedelmi háború hevében az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva, de bizonyítékok előtárása nélkül kizárta a Huawei kínai telekommunikációs órásvállalatot az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből. Washington vádjai szerint a Huawei hálózati berendezései szoftveres hozzáférést tudnak nyújtani az adatforgalomhoz a kínai hírszerzés számára.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén ráadásul feltette a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.
Az amerikai Bloomberg hírügynökség szintén csütörtökön jelentette, hogy információ szerint az elmúlt években a Huawei több alkalmazottja vett részt a kínai haderő fejlesztési projektjeiben. Szung Liu-ping a vállalat jogi főtisztviselője erre csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy reagált: a Huawei civil kommunikációs rendszerek, valamint információs és kommunikációs technológiai (IKT) megoldások fejlesztésével foglalkozik, és nem szolgáltat specifikus termékeket vagy végez kutatást a hadsereg számára".
A kínai kereskedelmi minisztérium az amerikai szankciókra válaszul május végén bejelentette, hogy listát fog kiadni a "nem megbízható" gazdasági szereplőkről, melyre olyan külföldi cégek, szervezetek és személyek kerülnek fel, akik a kínai vállalatok jogait és érdekeit, valamint a nemzetbiztonságot veszélyeztetik.
A kínai és az amerikai elnök szombaton Oszakában találkozik egymással, ahol mindketten a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján vesznek részt. Sajtóértesülések szerint a két ország ideiglenes tűzszünetet kötött a kereskedelmi háborúban, melynek értelmében Trump elnök egyelőre várhatóan nem fogja bevezetni a fennmaradó 325 milliárd dollár értékű kínai importcikkre a büntetővámokat. A két vezető megbeszélése ugyan elemzők szerint nem kecsegtet megállapodással, de - amennyiben hajlandók kölcsönös engedményekre, - a májusban elakadt kereskedelmi tárgyalások újraindítását eredményezheti.
A Wall Street Journal csütörtökön kínai tisztviselőkre hivatkozva azt írta: Peking a Huawei elleni szankciók feloldása mellett a büntetővámok eltörlését várja Washingtontól, továbbá azt kívánja elérni, hogy az Egyesült Államok ne próbálja annál több amerikai termék behozatalára kötelezni Kínát, mint amennyiről a két elnök tavaly decemberi találkozóján megállapodott.

(Forrás:telekomesit.hu/Fotó:mti,pixabay)