Az első negyedévben 347,4 millió okostelefont értékesítettek világszerte, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban és többet az IDC 3,6 százalékos növekedést jelző prognózisánál.

A növekedés szinte kizárólag az öt legnagyobb gyártó közé bejutott három kínai vállalatnak volt köszönhető. Mindhárom cég, a Huawei, az OPPO és a vivo növelte piaci részesedését, miközben a két legnagyobb gyártó, a Samsung és az Apple piaci részesedése csökkent.

A piacot változatlanul a Samsung vezeti az egy évvel korábbival megegyező 79,2 milliós készülék értékesítéssel az első negyedévben, ami piaci részesedésének 23,8 százalékról 22,8 százalékra való csökkenéséhez vezetett.

A rangsorban második Apple csak szerény mértékben növelte eladásait, 0,8 százalékkal 51,2 millióról 51,6 millióra, piaci részesedése viszont így is 14,9 százalékra csökkent 15,4 százalékról.

A harmadik helyen álló Huawei 21,7 százalékkal 34,2 millióra növelte első negyedéves eladásait az egy évvel korábbi 28,1 millióról, és eközben piaci részesedését is 9,8 százalékra növelte 8,4 százalékról.

Eladásait a legnagyobb mértékben, 29,8 százalékkal az OPPO növelte: az idei első negyedévben 25,6 millió okostelefont adott el a tavalyi 19,7 millió után, piaci részesedése pedig 7,4 százalékra bővült 5,9 százalékról.

A rangsorban ötödik, a kínai vivo 23,6 százalékkal több okostelefont értékesített az idén mint tavaly, 18,1 milliót 14,6 millió után, ami az idén 5,2 százalékos piaci részesedésnek felelt meg a tavalyi 4,4 százalék után.

Az összes többi gyártó eladásai egy százalékkal, 138,7 millióra csökkentek 140,0 millióról, együttes piaci részesedésük pedig 39,9 százalékra zsugorodott 42,1 százalékról.

(Forrás:telekomesit.hu, mti/Fotó:pinterest)