Beke Nándor, a hivatal szabályozási igazgatója az NMHH csütörtöki sajtótájékoztatóján a piaci verseny veszélyeztetésének gyanújával indokolta a döntést. Hangsúlyozta: vizsgálják, hogy a Magyar Telekom eleget tett-e a kötelezettségeinek, jogsértés esetén utólag már nem vagy csak nehezen lehet visszafordítani a hatósági eljárás ideje alatt szerzett versenyelőnyt.

Hozzátette, hogy az NMHH vizsgálni fogja a Flip Otthon+ díjcsomag szabályosságát is, amit a Magyar Telekom a felfüggesztéssel egy időben vezetett be. Az igazgató szerint a Telekom mint jelentős piaci erejű szolgáltató nem folytathat olyan piaci gyakorlatot, amely alkalmas a verseny korlátozására: az új díjcsomagokat a bevezetés előtt legalább 30 nappal korábban köteles a hatóság által jóváhagyott nagykereskedelmi áron felajánlani az adott területen hálózattal nem rendelkező szolgáltatóknak.

A Magyar Telekom csütörtöki közleménye szerint a Flip márka piaci bevezetése, szolgáltatása és árazása mindenben megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági döntéseknek. Hozzátették, hogy az NMHH múlt pénteki megkeresése nyomán hétfőn módosították a Flip márkára vonatkozó általános szerződési feltételeket, így rövid határidővel teljesítették az NMHH ideiglenes intézkedésben foglaltakat.

A Magyar Telekom mindenben együttműködik az NMHH-val - olvasható a szolgáltató közleményében.

(Forrás:telekomesit.hu, mti/Fotó:pinterest)