Bevételei nagyobb részét szedi be a brit lap olvasóitól, mint a reklámozóktól – adta hírül a Nieman Lab. A cikk felhívja rá a figyelmet, hogy a több fronton is úttörőnek számító újság mindezt úgy érte el, hogy alapvetően semmi extrát nem adott olvasóinak, csak megkérte őket, hogy támogassák az újságírást. A modell itthon sem idegen, a többi között a 444.hu és az Átlátszó is használja.

Érzelem

Az új, érzelmi szemlélet meghonosításához két hölgy szükségeltetett, akiknek köszönhetően a lap tagjainak száma több mint húszszorosára nőtt, 12 ezerről 300 ezer fölé. A 2016 elején beindított kampány összességében 800 ezer támogatót hozott a lapnak, amivel alig másfél év leforgása alatt sikerült elérni, hogy bevételének már több mint felét olvasóitól kapja.

A felkérés nem reflektál a tartalomra, hanem „a szívhez szól a Guardian állapotáról” – fejtette ki Amanda Michel, a lap főszerkesztőhelyettese és termékmenedzsere. Az írás felidézi, hogy a közelmúltban milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a londoni székhelyű újságnak, kiemelve a printről digitálisra való átállás reklámkieséseit. „A digitális reklámozással és a reklámblokkoló szoftverekkel szembesülni kénytelen Guardian arra fókuszált, hogy felrázza a dolgokat” – írják.

„Felismertük, hogy idővel több bevételre kell szert tennünk a fogyasztóktól, és ezt egy tagság típusú előterjesztéssel fogjuk elérni, de ez jóval több lesz, mint egy fizetőfal. A fizetőfal számomra egy fordított hűségprogram, melyben minél többet fogyasztasz, annál többet kell fizetned, és ez nem tűnik működőképesnek” – mondta el még 2014-ben Andrew Miller, a Guardian médiacsoport volt vezérigazgatója. Az ebben az évben bevezetett tagság – eddig előfizetési és támogatási lehetőség volt csak – különféle rendezvényekre nyújtott bejutást, így London határain túlról nem tudott embereket bevonni.

A teljes cikk a digitalhungar.hu-n olvasható.

 

(Forrás:telekomesit.hu, digitalhungary.hu / Fotó: pinterest)