2020-ra 250 millió összekapcsolt jármű közlekedik majd a világ útjain

A cég 28 milliónál is több telematikai és kapcsolódást támogató terméket szállított az elmúlt több mint 20 évben. Ezek olyan vezeték nélküli technológián alapultak, mint a mobil, Bluetooth és a Wi-Fi. Az IT elemzők előrejelzése szerint 2020-ra 250 millió kapcsolódott jármű közlekedik majd a világ útjain.

„A jelenleg elérhető telematikai megoldások is már számos előnyt nyújtanak az autóipari gyártók és a sofőrök számára, a lehetőségek köre azonban hamarosan még szélesebbé válik” – mondta Rábai Dániel, a Continental csoport magyarországi országkoordinátora. „A jövőben a járművek és a környezetük közötti információcsere még gyorsabb lesz, ami így szinte korlátlan lehetőségeket nyit meg előttünk. Például a járművek közvetlenül kapcsolatba léphetnek majd a szerelőműhelyekkel, letölthetik a jármű szoftver frissítését közvetlenül vezeték nélkül, vagy tájékoztathatják a sofőrt a közlekedési helyzetről akár már indulás előtt is.”

Ami ma még kihívás, holnap már trend

Ahhoz, hogy a modern járművek mindig „bekapcsolva” legyenek és állandó gyors hozzáféréssel rendelkezzenek a külső adatokhoz, olyan számítógépek által vezérelt egységre van szükségük, amely a kommunikáció középpontjaként számos funkciót képes ellátni.

Ezek a modulok ma már több mint 35 alapvető távoli szolgáltatást képesek ellátni, mint például az automatikus segélyhívás (például az Európai eCall), távdiagnosztika, lopott jármű lekövetése, vagy parkolóhely keresése a kapcsolódás segítségével, és a felhő-alapú navigáció.

A legutóbbi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a sofőrök nagy érdeklődést mutatnak az ilyen alkalmazások iránt. Egy tanulmányból kiderül, hogy három autóvásárlóból egy változtatna a járművének modelljén annak érdekében, hogy a kapcsolódás egy magasabb szintje álljon rendelkezésére. Az olyan szolgáltatások, amelyek közvetlenül támogatják a vezetést, mint például az „okos” navigáció, különösen lényegesek ebben a tekintetben...

Folytatjuk...

(Forrás:telekomesit.hu/Fotó:twitter)