Az IAAF közleményben jelezte, hogy a behatolás azokra a mentességi kérelmekre (TUE) irányult, amelyeket versenyzők terápiás okokból nyújtottak be tiltólistán szereplő gyógyszerek használatának engedélyezésére. Ezek a szövetség szerverén voltak elmentve, de nem tudni, hogy a hekkerek valóban ellopták-e az adatokat. Az ugyanakkor egyértelművé vált, hogy megvolt az eszközük és a hozzáférésük ahhoz, hogy adatokat tulajdonítsanak el.

A számítógépes behatolást egy brit biztonsági cég tárta fel, mellyel január óta működik együtt az IAAF. A szövetség szintén jelezte, hogy a vállalat az elmúlt hétvégére befejezte rendszereinek és szervereinek teljes átvizsgálását és biztonságossá tételét.

"Most azok a sportolók a legfontosabbak a számunkra, akik személyes adataikat ránk bízták, abban a hiszemben, hogy biztonságban tudhatják azokat. Szeretnénk ezúton is elnézést kérni tőlük, s biztosítjuk őket, hogy mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy megoldjuk a kialakult helyzetet" - írta Sebastian Coe elnök a közleményben, hozzátéve, hogy már felvették a kapcsolatot azokkal az atlétákkal, akik 2012 óta ilyen kérvényt nyújtottak be a szövetséghez.

A Fancy Bears tavaly a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megtámadásával vált ismertté a sport világában. A csoport e-mailes adathalászással jutott hozzá számos neves sportoló bizalmas egészségügyi adataihoz.

(Forrás:telekomesit.hu / Fotó: pinterest)